#kézenfogva ballagunk

Campus life MTI

Ballagás: százötven éves hagyomány

Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal már meg is kezdődtek az írásbeli érettségik, amelyek hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak.

Érettségi-felvételi Tóth Alexandra

Ezek a végzősök nem kérnek virágot a ballagásra, inkább fogyatékossággal élő fiatalokon segítenek

Eddig huszonhét középiskola végzősei csatlakoztak az idei KézenFogva Ballagunk akcióhoz – a diákok arra kérik családtagjakat és barátaikat, hogy egy-egy virágszál vagy csokor árát jótékony célra fordítsák. Tavaly hárommillió forintot gyűlt össze, ebből az összegből fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiataloknak segített megfelelő munkahelyet találni a kezdeményezést elindító alapítvány.

Érettségi-felvételi Eduline

Ebben az évben is bámulatos felajánlást tesznek a ballagó középiskolások

Eddig tizenhárom középiskola csatlakozott a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezéshez – a végzősök azt kérik rokonaiktól és barátaiktól, hogy a ballagásukra ne vigyenek virágot, ajándékot vagy plüssállatokat, az arra szánt összeget inkább jótékony célra fordítsák, támogassák a megváltozott munkaképességű embereket támogató Kézenfogva Alapítványt.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.